Kőbányi Zenesuli bemutató 2014. November 19
2014.11.19.
November 19-én Ullmann Ottó tanár úr meghívására a Kőbányi Zenesuliban jártunk. Itt jómagam és Lőrincz Viktor barátommal arról tájékoztattuk a megtelt előadói teremben megjelent diákokat,
hogy miért is érdemes egyedi hangszer készítésében gondolkodni. Viktor a saját gitárján szemléltette az Ő gitárja miért
is készül olyanra amilyent eddig sorozatgyártású gitárokban nemtalált meg. A diákok nagy érdeklődéssel fogadták az előadást, mintahogy az utánna lévő roktonzott koncertet is. a Koncert résztvevői, Ifjabb Tornóczky Ferenc, Medgyaszay István és Szakadáti Mátyás. Ezt követően a diákok saját maguk is kipróbálhatták a gitárokat.
Sikeres este volt. Köszönet érte minden közrrműködőnek.